Favisszavágások a kertvárosban

„Barbár munka”. „Felesleges csonkolás„. „Borzasztó látvány”. A közösségi médiában aktív gödöllőiek így kommentálták azokat az Ibolya utcai fényképeket, amelyek az kertvárosi fák visszavágásait ábrázolják. Az ELMŰ,  mint áramszolgáltató alvállalkozókat bíz meg a szolgáltatás biztonsága érdekében a légvezetékek alatt megnőtt fák visszavágására. Ez azonban sokszor esztétikailag kifogásolható eredményre vezet. Másfelől elengedhetetlen, hiszen fennáll az áramütés veszélye.

Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere elmondta, hogy bár többször felvette a kapcsolatot az ELMŰ-vel, legutóbb levelet is írt a témában, az áramszolgáltató tulajdonképpen bármit megtehet, ha a „szolgáltatás biztonságát látja veszélybe kerülni”. A polgármester maga erről már élő bejelentkezésben beszélt a közösségi médiában, és most is megerősíti, hogy a városi önkormányzatnak nincs hatásköre az ügyben. 

Barna Dániel, a város főkertésze hangsúlyozta, hogy a fák regenerálódása a gallyazás után általában biztosított, és a legtöbb fafajta új ágakat növeszt. A felülfertőzés veszélye mindazonáltal fennáll, hiszen az ELMŰ alvállalkozója a fasebeket – ellentétben a kertészeti beavatkozásokkal – nem fertőtleníti.

A magyar válogatott az Arany-hegy lábánál

Célba ugró gödöllőiek

A gödöllői Felhőút Sportrepülő Egyesület tagjai szép eredményekkel tértek haza a 9. FAI Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságról. A magyar válogatott hatodik lett, Szabó Péter, az gödöllői egyesület elnöke pedig veterán...

IMG_0136

A kertész tortája

Iskolás koromban asztmás voltam, allergiás szinte mindenre. A kertészet, amit imádtam, akkoriban szóba sem jöhetett – így kezdi történetét Bujtás Anikó, lapunk állandó kertészeti szerzője, aki ezúttal olasz süteményreceptjét osztja...

1a083f23-0455-4f3b-8f96-6f9fd6913608

Amikor a természet lakberendezőnek áll

Ősszel a kert úgy viselkedik, mint aki hirtelen rájött, hogy túl sokáig hordott zöldet. Előkerül a bordó, a narancs, az aranysárga, és még a legvisszafogottabb cserjénk is úgy dönt: ideje...