Gödöllő történetét nem lehet megírni anélkül, hogy ne hallgassuk meg az itt élők személyes történeteit. Egy készülő kisfilmhez kerestünk sztorikat, most előzetesen közreadunk egy csokorra való.
Pásztor Szilvia, a Királyi Kastély rendezvényszervezési csoportvezetője
Nagyon sok minden jutott eszembe az elmúlt 30 év rendezvényszervezési tapasztalatából. Volt olyan vendégünk a kastélyban, aki állatbarátként hogy nem hagyta otthon házi kedvencét, és egy pitonnal a nyakában érkezett meg az információs irodába és jegyet venni. Zenei fesztiválunkat Liszt Ferencről neveztük el, és egy nap egy mesterpék érkezett meg a kastély elé a food trackjával, finom péksüteményekkel a „liszt-fesztiválra”. Az egyik esküvőnkre az utolsó pillanatban érkezett meg egy vendégpár, és csak a bevonulásnál jöttek rá, hogy a Kiskastélyba kellett volna menniük, nem hozzánk. Egy olasz-magyar esküvőn eltűnt Filippo. az ifjú pár hatéves kisfia, akit az egész násznép keresett a kastélyparkban, és végül egy bokorban találták meg, ahol Sisi kincseit kereste. A Richter-cirkusz családi esküvőjén elefánton akart érkezni az ifjú pár. A kürtös kalácsos sorban pedig egy 2 méteres testőrt vettünk észre, de csak később jöttünk rá, hogy aki véd, és aki a kürtös kalácsért sorban áll, az nem más, mint Steven Spielberg, a híres rendező. Folytathatnám holnap reggelig.
Rácz Barna hangszerkészítő:
1976-77 körül járunk. Apám nagyon jó kapcsolatot ápolt a Remsey-fivérekkel, és apjukkal, Jenő bácsival is. Nem volt olyan hét, hogy fivérekkel, Andrással, Gáborral, Ivánnal és Jenő bácsival ne lettünk volna együtt. Remsey Andris ráadásul a keresztapám lett. Egy téli estén, karácsony előtt pár nappal a családunk a Remsey-házban volt, élmény volt Jenő bácsit alkotás közben látni. Este kilenckor kezdtünk búcsúzkodni. András vette a kabátját, kikísért minket az utcáig. Ott újabb és újabb témák adódtak, így elkísért minket az áruházig. Gyönyörű karácsonyi fények ragyogtak. De még mindig nem fogytunk ki, és egészen a Stromfeld sétányig jött, ahol felhívtuk egy kis töltött káposztára. Megvacsorázott, búcsúzkodott. Az eltartott egy ideig. Apám jelezte, hogy lekíséri keresztapámat a lépcsőházba. Aztán eltűnt. Két óra múlva, éjfélkor került elő. Meddig kísérted? – kérdezte anyám. „Csak az áruházig”. Ha nem tél van, talán még ma is kísérgetik egymást.
Lőrincz Károly, énekes-előadóművész
A Moór-kút feltalálója, Moór János az államosításkor mindenét elveszítette, a Kossuth utca házába beköltözött a pártbizottság, a család nagy része disszidált Chicagóba. Az itthon maradt rokonok is ezen gondolkodtak. Én Moór Zoltánt, az egyik unokáját ismertem, a testvérével, Jánossal együtt kezdtünk zenélni az ő házukban. Zoli egyszer állítólag megpróbált átmenni a Brandenburgi kapun Nyugat-Berlinbe, de elkapták. Ezt követően beiratkozott egy sárkányrepülő-tanfolyamra. Apám iparos ember volt, és mondja egyik nap: itt járt a Moór Zoli a műhelyben, valami alumíniumot hegeszteni. Én úgy tudom a sztorit, hogy ezután Zoli a Wartburgjával elment Sopronba, letette a kocsit, és az egyik dombról egyszerűen átrepült Ausztriába a sárkányával. De a sztorinak még nincs vége, mert Sopronban akkor szolgált egy Simonyi Gábor nevű határőr, aki nem volt más, mint a gödöllői „Gyufa”, akivel szintén együtt zenéltünk. Na, őt azonnal elővették, hogy
Gadanecz György edző:
Már az új művelődési házban működött a diákklub, aminek este 10 órakor vége lett. Összepakoltuk a hangosítást, de mivel másnap gyaloglóverseny volt, úgy döntöttünk, megiszunk egy sört, hogy jobban aludjunk. A Rézgombosban hatalmas ovációval fogadott minket három másik gyalogló. Azt ünnepelték, hogy elmúltak 18 évesek, ihatnak alkoholt aznaptól. Ráadásul grogot ittak. Utána nyakunkba vettük a várost, megittunk valamit az Erzsébet parknál, aztán nálunk a Fürdő utcában is, és még ki tudja, hol. Az egyik srácot el is vesztettük út közben. Aztán aludtam két és fél órát, majd kikóvályogtam az egyetemre a versenyre. 31 fok volt. Elindult a verseny. Társaim sorban hullottak el, kivéve azt, aki elveszítettünk az este, mert ő másnapra sem került elő. Végül egyedül maradtam, mindenki engem locsolt, és életem legjobbját mentem 20 kilométeren. Egyedül „Csosza”, azaz az edzőm, Kirchhoffer Józsi bácsi nem volt boldog. Igaza volt. Szerencsére ilyen csak egyszer fordult elő, és edzőként már én is óvom a fiataloktól a hasonló csíntevésektől.
Fodor László klarinétművész:
A 90-es években a Gödöllői Szimfonikus Zenekarban játszottam. Akkor építettem a házamat. Este Dvořák Új világ szimfónia, de előtt még otthon munkálatok az előszobában. A létrát természetesen rosszul állítottam fel, lebillent. Az előszoba egyben lépcsőház is volt, így a felső részéről háttal leestem a két alsó lépcsőfokra. Ezzel kivertem egy ablakot is, az összes üvegszilánk a nyakamba hullott. Nagyon jó látvány lehettem, nem is éreztem túl jól magam. De hogy mekkora a baj, az csak a délutáni főpróbán derült ki. A szimfónia második és a negyedik tétele tele van kellemetlen és nehéz klarinétszólókkal. Nekem viszont eltört két bordám, így minden levegővételnél erős, nyilaló fájdalom öntött el. De nem volt mese: az esti koncertet mosolyogva, de végig nagyon szenvedve játszottam végig. Míg élek, nem felejtem el.
Fábián Bertalan, a Török Ignác Gimnázium volt igazgatója, alpolgármester
Farkas Balázs nemcsak testnevelő tanár volt, nemcsak gondok volt, ő egy intézmény volt a gimnáziumban. Egy időben nagyon komoly harcot vívott a szomszédban élő idős nénikkel, akik nagy előszeretettel etették a környékbeli macskákat. A Kalória már akkor is üzemelt, macskák jöttek a szagra, de a nénik úgy gondolták, hogy nincs mit enniük a macskáknak, ezért csirkemájat, csirkelábat, egyebeket raktak le a kapun belülre pici műanyag tányérokban. Balázs rettenetesen szenvedett ettől. nem tudott mit kezdeni a macskákkal. Ezért beszerzett egy kutyát. Slityu megérkezett, és hát, mondjuk úgy, elintézte a macskákat. A májak ott maradtak, a macskák eltűntek. Augusztus végén aztán arra lettem figyelmes, hogy Balázs iszonyú gondossággal ássa fel a távolugró gödröt. Közelebbről pedig azt láttam, hogy a tanár úr lassan szedi ki belőle a macskatetemeket. Slityu kutyus összehordta és elkaparta őket. Balázs tanár úr megítélése szerint pedig nem lett volna jó, ha a gyerekek a szeptemberi tesiórán beleugranak egy döglött macskába.
Binder Róbert vállalkozó
A 70-es évek elején egy kislánnyal sétáltam kézen fogva az Ady Endre sétányon. Egyszer csak azt mondja a kislány, hogy várj egy picit, ott jön egy néni, akinek köszönnöm kell, átmennék a másik oldalra, nem jössz velem? Hát dehogynem. Átmentünk. Csókolom Matild néni! Szervusz drágám – válaszolja a hölgy, és megkérdi: ez a helyes kisfiú, ez kicsoda veled? Mondom, Binder Róbert vagyok. Erre így válaszol: Te 1956 szeptember 5-én születtél, este 10 órakor 3 kiló 20 dekával. Csak néztem! Ő volt Matild néni, a Klacsmann főorvos bábája, szülész asszonya. Tényleg egy két lábon járó lexikon volt. Meg is ragadom az alkalmat: keresném azt a kislányt, akivel aznap kézen fogva mentem. Ha esetleg hallja a sztorit, örülnék ha visszajelezne.
Berze Peter nyugdíjas
1972-ben a gödöllői Agrártudományi Egyetemen dolgoztam. Hozzánk tartozott a máriabesnyői kolostor, ami akkor állami tulajdon volt, szolgálati lakásokat alakított ki benne az agráregyetem. A teljes homlokzat felújítását végeztük éppen, amikor megjelent ott két újságíró. Nem szóltak hozzánk, csak fényképezgettek. Aztán az egyik megállt az állvány alatt és fölkiabált: maga mit csinál éppen? Én ott maradtam a napóra körül, javítottam a felületet. Belém bújt a kis ördög. Mondom, késett a napóra 5 percet és most beállítottam. Komolyan vette a dolgot, dünnyögött, körbementek, majd távoztak. Hát kitört a röhögés, majd’ leestünk az állásról. Még nagyobb volt a röhögés akkor, amikor másnapi számban megjelent a cikk azzal, hogy késett a napóra és beállították. Azóta nem jártam arra, nem tudom, hogy megvan-e még a napóra, és késik-e, de az újságcikket az Arcanumban megtaláltam. Igazolja a sztorit.
Six Edit, volt alpolgármester
A rendszerváltás időszaka euforikus hangulatban telt, mindenképpen tenni akartunk valamit. Kézenfekvő volt segíteni a családokon, rászorultak sokan. Ősz volt, érett a zöldpaprika meg a paradicsom Turán. Elhatároztuk, hogy beállunk kofának a piacra. Ebből lett az MDF-piac. Turán minden péntek délben felpakoltuk a zöldpaprikát, a paradicsomot, később már tojást, káposztát is, és elkezdtünk árulni. Hosszú sorok álltak péntek délután. Egyszer aztán kaptunk élő csirkét is valahonnan. Én voltam beosztva, ott ficánkoltak a ketrecben a csirkék, mondom, én meg nem fogom ezeket. De nem volt mit tenni, valahogyan kiemeltem az elsőt, végül tízet vagy húszat. Estére tele voltunk tollal és persze egyéb végtermékekkel, rám sem lehetett ismerni. Sokáig ment, nagyon népszerű volt, és amikor megszűnt, még sokáig keresték az MDF-piacot.
Benedek Krisztina tánc– és zenepedagógus
Amikor a Török Ignác Gimnáziumban a bolondballagáson volt, éretleneknek öltöztünk, az ikonikus film, az Éretlenek mintájára. És mindenünk zöld volt. A ruhánk is, a hajunk is, még a körmünk is. Akkoriban nem lehetett színes körömlakkot kapni, de a színtelen lakkba belecsorgattuk a zöld golyóstoll tintáját. Elég kemény elegy lett. Fiúk, lányok mindannyian zöldre festettük a körmünket. Másnap azonban jött az érettségi, a tinta-lakk vegyület azonban nem engedett, akárhogy kapargattuk. Így aztán mindannyian, a fiúk is, a lányok is zöld körömlakkal érettségiztünk le. De sikerrel, nem maradtunk éretlenek.
Pecze Péter, a TrafoClub tulajdonosa
Amikor klubunkba is megérkezett a rezsidémon, azaz háromszorosára ment fel a villany ára, bizony felhalmozódtak a tartozásaink. Az áramszolgáltató nem volt nyitott részletfizetési ötleteimre, kilátástalan volt a helyzet. Akkor mondta azt a feleségem, hogy hát kérjünk segítséget a közönségtől. Én ezzel úgy voltam, hogy kissé kuncsorognom, de be kellett látnom, hogy nincs más megoldás Írtam egy hosszú és őszinte nyílt levelet, majd a Tixán kezdtünk el árulni az úgynevezett támogatói jegyeket. Én minden tranzakcióról kapok egy emailt. ÉS ahogy előbb érkezni, majd áramlani kezdtek az e-mailek, tudtam, hogy a közönség megmentett minket. Később csatlakoztak támogatók, zenekarok is. Sok sztori volt a klubban, még több nem publikus az öltözőben, de nekem mégis ez a legkedvesebb.
