Egymást érték a csőtörések a városban a nyáron, a Gödöllőn dolgozó DMRV ugyanolyan nehéz helyzetben van, mint a rezsicsökkentés óta a többi kizsigerelt. A cég és a város egy-egy szakértőjével beszélgettünk az okokról.
Kleiner Viktor: Pengeélen üzemeltünk, és ez nagy százalékban annak volt köszönhető, hogy a Duna vízállása a nyár folyamán többször döntött negatív rekordot. A DMRV gödöllői üzemmérnökség területére nyáron javarészt Dunai-parti szűrésű kutakból nyerjük a vizünket, de Gödöllőnek van egy specialitása, itt rétegvizes mélyfúrású kutakból tudunk vizet termelni
emellé. 24 helyi kutunk van, így összességében napi 8900 köbméter ivóvíz itt helyben rendelkezésünkre áll egy átlagos időszakban. Ősztől kora tavaszig Gödöllő napi hatezer-ötszáz köbmétert használ fel. Aztán jön a nyár. Nagyon hirtelen szokott megtörténni ez a váltás, bár nem ér minket váratlanul, hiszen több évtizedes tapasztalatunk van, de a felhasználói szokások az elmúlt egy-két évtizedben drasztikusan megváltoztak. Idén nyáron csúcsot döntöttünk, tizenkettőezer-négyszáz köbméter fölé ment a napi vízfogyasztás.
Majdnem megduplázódott a fogyasztás.
Kleiner Viktor: Így van. A hálózatok terheltsége megnövekszik, a gépeké szintúgy, tehát a teljes infrastruktúrával próbálunk utánamenni a kihívásnak.
Milyen az együttműködés az állami DMRV és az önkormányzat között?
Domonkos Ernő: A polgármesteri hivatal gyakorlatilag napi kapcsolatban van a DMRV-s kollégákkal. A közterületi csőtörések ugyanis a város üzemeltetését, közlekedését, mindennapjait érintik. Naponta látjuk, hogy mikor hova mennek a DMRV-s kollégák. Ha hozzánk érkezik bejelentés a lakosság irányából, akkor természetesen továbbítjuk feléjük.
Kleiner Viktor: Kölcsönös a tájékoztatás, mert mi pedig a város felé jelezzük, hogy hol történik éppen egy olyan beavatkozás, ami burkolatbontással vagy a zöldfelületeknek a megbontásával jár. A csőtöréseknek nagyon furcsa időszerűsége van, ha szabad így fogalmazni. A csúcsban nem sokszor fordul elő, de amikor ez a csúcsidőszak véget ér, nem öntöznek, nem locsolnak, nem töltenek medencéket, akkor zártabbá válik a rendszer, megnő a nyomása, és onnantól egy többhetes, vagy akár egy hónapos csőtörésdömping következik.
És mi az egésznek az oka? Milyen állapotban van a rendszer?
Domonkos Ernő: Néhány hete a közmeghallgatáson is elhangzott, hogy idős város vagyunk, relatíve idős vízhálózattal, amely részben már az ötvenes évektől kiépült. A vezetékek élettartama is igencsak magas. Az eternitcsövek 30–40 százalék körüli arányban vannak jelen az országos ivóvízhálózatban. Nálunk ez az arány 50 százalék feletti. Ez azt jelenti, hogy ezek a vezetékek a szakmai besorolás alapján kimondottan kockázatosak, anyagukból és a korukból adódóan is. Ezeknek a kicserélése országosan 3–6 ezer milliárd forintba kerülne. Ez egy bődületes összeg, és még hozzá kell tenni, hogy ennek megfelelő építőipari kapacitás és anyaggyártó-kapacitás is szükségeltetne, ami nem áll rendelkezésre.
Kleiner Viktor: De természetesen a DMRV-nek van fejlesztési programja. Érzékelve azt, hogy milyen korú hálózatokról beszélünk, mi a kihordási idő előtt elkezdjük a vezetékek kiváltásának a terveztetését, engedélyeztetését, és utána bizakodva abban, hogy anyagi források is társulnak ezek mellé, folyamatában megvalósítjuk ezeket az elképzeléseinket. Az elmúlt nyolc-tíz évben azokra a hálózati elemekre koncentráltunk, amelyek nagyobb dimenziójú, fontosabb hálózati részek. A város szívén keresztül haladó 250 milliméteres átmérőjű úgynevezett medencetöltő vezeték szakaszos kiváltására gondolok.
Amikor látható, hogy feltör a víz egy útburkolati repedésen, akkor ott előfordul, hogy egy vagy két napig folyik a víz, és nem zárják el. Ennek mi az oka?
Kleiner Viktor: Ennek az az oka, hogy amikor dömpingszerűen elindul a csőtöréshalmaz, kénytelenek vagyunk priorizálni, és a fontosabb, nagyobb dimenziójú vezetékeken bekövetkezett hibákkal kezdeni a javítást. Humán erőforrásaink sajnos végesek, gépparkunk szintén. Valójában tolózárakkal el tudnánk zárni az érintett hálózati elemet, de akkor nagyon sok felhasználónál nem lenne víz. Ezért kényszerülünk folyni hagyni.
A másik visszatérő kérdés, hogy miért maradnak hosszú ideig betemetetlenül a munkagödrök a javítások után.
Kleiner Viktor: A mi kapacitásunk azt teszi lehetővé, hogy a javítás után friss töltőföldet hozunk ezekbe az árkokba, hogy a további balesetveszélyt elhárítsuk. A végleges befedést viszont egy külsős vállalkozó végzi. Ők úgy szervezik a munkát, hogy összevárnak egy településen több hibát.
Ha jól tudom, fölmerült már az is, hogy esetleg ezt a munkát, a gödrök betömését, az útburkolat helyreállítását a gödöllői városüzemeltetési cég, a VÜSZI végezze. Mi ennek a realitása?
Domonkos Ernő: 2010 környékén volt olyan időszak, amikor a VÜSZI állított helyre. Akkor gyorsabban ment, és nem volt minőségi probléma sem. A DMRV közbeszerzésen kapta ezt az alvállalkozót, akivel most együtt dolgozik. Aki pedig volt közbeszerzés közelében, az tudja: nem biztos, hogy az van, amit az ember szeretne. Valamikor a közeljövőben lejár ez a szerződés, és a következő közbeszerzésen a város cége el kíván indulni.
Elhangzott a közmeghallgatáson, hogy gyakorlatilag Gödöllő egész területe úgynevezett védett ivóvízbázis. Mit jelent ez? Milyen szabályok vonatkoznak rá?
Domonkos Ernő: Jogszabályok írják elő, hogy iparáganként milyen tevékenységet lehet végezni, és a vízbázis-védőterületeknek is vannak kategóriái. A jogszabály arra kötelezi az üzemeltető DMRV-t, hogy tízévente ezt a vízbázisvédelmi tervet felülvizsgálja. Megvizsgálják, milyen kockázatok vannak az adott vízbázison, milyen sérülékenységi tényezők merülnek fel.
Ha valaki gyárat akar létesíteni itt, ahogyan a közmeghallgatáson is elhangzott egy nagy kínai gyógyszergyár kapcsán, akkor a DMRV-hez kell fordulni?
Kleiner Viktor: Egy ilyen ipari megkeresés után leírjuk azokat a feltételeket, amelyeket feléjük támasztunk, ők pedig megválaszolják, hogy azzal a feltételrendszerrel hogyan tudnak harmóniába jönni. A kollégák modellezik azt, hogy a vízrészecske hogyan közlekedik a talajban. A mai gyárak jellemzően már korszerű technológiákat alkalmaznak, a vizet helyben kezelik. Én úgy gondolom, hogy sem a talajvizet, sem a talajt, sem a levegőt nem tudják már olyan mértékben szennyezni, mint mondjuk a 80-as, 90-es években.
Kleiner Viktor: Monitoringkutjaink folyamatosan vizsgálják a talajvíz minőségét. Ezek a kutak sekélyebbek, mint a mi termelő kútjaink. A monitorigkutak éppen azt a célt szolgálják, hogy ha esetleg elindul a szennyezés a kút irányába, akkor lehessen róla információnk.
A közmeghallgatáson néhányan amiatt aggódtak, hogy a kínai gyógyszergyár telepítésével nem lesz elég kapacitása a csatornahálózatnak. Igaz ez? Szükséges a bővítés?
Domonkos Ernő: Nem szükséges. Azt kell tudni, hogy a szennyvízhálózat városi tulajdonban van, és úgynevezett elválasztott rendszerű szennyvízhálózat működik. A szennyvízcsatornába csapadékvíz elvileg nem kerülhet. A szennyvízhálózat, illetve szennyvíztisztító telep a tervezett bővítéseket bírja fogadni. Hatvanezer lakos egyenértékre van tervezve. A város mintegy 95 százaléka csatornázott, tehát további háztartási bekötések alig várhatóak.
Mit tudunk tenni lakosként azért, hogy csökkenjen a vízfogyasztás, ne legyen ilyen terhelt a rendszer?
Kleiner Viktor: Ma már nagyon szépen megdizájnolt csapadékvíz-tározó edényzetek léteznek. A bennük összegyűjtött vizet csúcsidőben öntözésre lehet használni, hiszen a többletvízhasználat nagy részét a locsolási tevékenység teszi ki.
Domonkos Ernő: A nyári lakossági vízkorlátozás idején jól kommunikált felkérésre mintegy 10 százalékkal csökkent a vízfogyasztás országos átlagban. Tehát óriási tartalék van a rendszerben. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogyha ezt hosszabb távon csináljuk, akkor el lehet érni akár 15–20 százalékos csökkentést is. De nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a másik oldalról a klímaváltozás egyre szárazabb és melegebb nyarakat hoz, de ez már egy következő beszélgetés lehet.
