Interjú Karafiáth Orsolya írónővel, a gödöllői irodalmi díj zsűritagjával
Milyen munka végigolvasni az összes gödöllői irodalmi pályaművet?
Minden művet el kell olvasni az első szótól az utolsóig, mert lehet, hogy a végén tartogat egy szöveg egy olyan csavart, amitől az egész átértékelődik. Negyven-egynéhány pályamunka érkezett. Számomra nagyon érdekes, hogy ki milyen művel gondolja megmérettetni magát. Nagyon szeretem az ilyen álneves pályázatokat, mert a kicsit a bátortalanabb embereknek is lendületet ad.
De meg tudod fogalmazni, hogy mitől jó egy vers, vagy mitől jó egy novella?
Ezt szerintem senki nem tudja megmondani. Azt el tudom mondani, hogy én mit értékelek: ha megdöbbent egy témaválasztás, egy hangnem, vagy ha van benne egy olyan személyes báj, amihez én tudok kapcsolódni. Nem feltétlenül a tökéletesség, jól szerkesztettség vagy a kifinomultság miatt lesz jó egy szöveg. Én úgy tudok közeledni egy regényhez, egy novellához vagy egy vershez is, ahogy egy emberhez is. Nekem az emberek 95 százaléka nem szimpatikus, de egyből tudom, hogy ki az, akihez tudok közeledni. Elég csak egy fél pillantás, vagy megérezni az illatát, vagy meglátni egy olyan gesztusát, amiből én már máshogy közelítek. Ugyanígy vagyok a szövegekkel is.
Valamelyik regényedben egy szerkesztőnő egy füstös szobában azt közli, hogy nem baj, ha rosszak a versek, előbb utóbb úgyis kinyomtatják. Te hogy látod, van értelme azoknak is küzdeni, akik nem kapnak pozitív visszajelzést.
Hát ez egy nehéz kérdés. A kudarcok, a megmérettetések nagyon fontosak. A mostani díjazottak között is volt legalább két olyan, akiről már kiderült, hogy járt körbe, hogy számított neki az, hogy a szövegét vagy a gondolatait másokkal is ütköztesse. Fejlődésünk nagyban függ attól, hogy milyen reakciókat kapunk. Nem feltétlenül a szövegünkre, hanem a gondolatainkra. Az én elutasító leveleim a kezdetek kezdetéről is megvannak, és ha úgy vesszük, elhihettem volna, hogy nem jó, amit csinálok. Nem feltétlenül a siker igazol vissza. Sok nagy művet huszonhétszer is visszadobtak. Ha visszadobják, megírom magamnak, megírom a környezetemnek, aztán majd célba ér.
Meg tudod fogalmazni, hogy miért írsz?
Az egyik barátnőmnek épp két hete visszadobták egy szövegét, pedig ismert szerző. Nem keseredett el, és azt mondta: mindegy, nekünk megvan ez a hajlamunk, ez ugyanolyan, mint egy ilyen betegség vagy mint egy szemölcs vagy mint egy testi hiba. Nekünk írnunk kell, valami hajt minket. Én csak ezzel tudom indokolni.
A mostani pályázatnak az volt a mottója, hogy „A hely, ahol élünk, lassan belénk költözik”. Ez neked mit jelent?
A díjnyertes versben szerepelt az a gondolat, hogy helyként, közegként foghatjuk fel azt a legszorosabb 5 embert is, aki körülvesz minket. Egymásnak csináljuk a tereket és azt a környezetet, amit belakunk. Én tényleg azt gondolom, hogy nem vagyunk függetlenek a helytől, ahol élünk, most elég megfigyelni, hogy mi történt itt az utóbbi bő 15 évben, hogyan hatott ránk. És mindegy, hogy ki melyik oldalon van, hogy csinált ez a korszak egyesekből pökhendi feudális nagyurat, másokból szorongó elnyomott embert. Ha a közeget így értjük, akkor a korunk is a helyünk, tehát nem vagyunk függetlenek és őrületes hatással vagyunk egymásra, emberekként is.
Ki lehet szűri a pályaművekből azokat, amelyeket a mesterséges intelligencia írt?
Teljes bizonyossággal nem. Én is dolgozom az MI-vel, amikor egy beszélgetést állítok össze, vagy levelet írok, főleg, ha idegen nyelven kell írnom. Azt gondolom, hogy ez egy jó és hasznos eszköz, nekem megkönnyíti az életemet és a munkámat akár szerkesztőként, akár műsorvezetőként. De humora nem nagyon van szerencsére. Sok kéziratról lerí, hogy nem saját szöveg, ezeket észre lehet venni. De nem mindent. Nem tudom, mi lesz ebből, de szerencsére én már nem élek sokáig, tehát a végét nem fogom látni.
