Búcsú Nagyné Vogl Magdikától

Nagyné Vogl Magdika

(Újpest, 1940. november 13.–Budapest, 2025. december 21.)
„Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e nemes láng, amely úgy hevit.”
Magdika kedvenc Petőfi-verséből idéztünk.
Mintha róla szólna: a tér nyitott volt előtte, s ez számára többek között a Gödöllői Királyi Kastélyt is jelentette. A Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesületének 2012 óta volt tagja, tárlatvezetőként rendszeresen dolgozott a Királydombi Pavilonban, a kastély kiállításainak és a kastélykápolna bemutatásán.
Szakmai tudása tiszteletet érdemel, a többi tárlatvezető is szívesen tanult tőle. A tudás emberszeretettel párosult, a vendégekhez mindig volt egy kedves szava, egy mosolya. A Magdika által megfogalmazott gondolatok is ezt tükrözik: „Nyugdíjba vonulásom után értelmes elfoglaltságot kerestem, olyat, ahol jól érzem magam, és hasznos is lehetek. Ezt az elképzelésemet tudtam megvalósítani Gödöllőn, önkéntesként a királyi kastélyban. Gyönyörű környezetben, nagyon kellemes emberek és körülmények között tölthetem el a szabadidőmet.”
Meghatározó, elismert személyisége volt Gödöllő civil életének. Az Életmód klub tagjaként életre hívta és magas színvonalon működtette az Irodalmi Kört. Szeretetet sugárzó lényére örökre emlékezni fogunk!

                                                                                 Szlávik Jánosné és Bibercz Kálmánné

Géczi Ildikó, Heltai Zsófia, Sima Péter

Új szelek fújnak az iskolákban

Három iskolaigazgatót hívtunk össze kerekasztalunkhoz, hogy a tanévkezdésről beszéljünk. Mint kiderült, az iskolákban jó és optimista a hangulat, bár a változások fokozatosan történnek meg a következő tanévekben. A beszélgetés résztvevői:...

Németh Anna Janka és edzője, Győrik Csaba

Németh Anna Janka Európa-bajnok vegyes párosban

Európa-bajnoki címet szerzett Németh Anna Janka, a MATE-GEAC sportlövője a Tallinnban megrendezett U18-as kontinensviadalon. A gödöllői versenyző Hajdu Csongorral, a VAMAV Lövész Sportklub sportolójával megnyerte a 25 méteres pisztoly DUETT...

futas1

Több mint ötszázan rajtoltak el a 6. Kastélyfutamon

Szeptember első szombatján több mint ötszáz futó részvételével megkezdődött a 6. Gödöllői Kastélyfutam. A különleges hangulatú verseny résztvevői idén is a Gödöllői Királyi Kastély parkjából indultak, és ide is érkeztek...