Mosolygós MÁRCIUS

Ugye milyen más a hangulatunk egy hete? Süt a nap, zsendül a természet, pattannak ki a levelek a cserjéken és fákon, sőt, a mandula már virágzik nálunk. Csodálatos látvány a tavasz elején!

Sok olvasóm ilyenkor már nem engem olvas, hanem kint a kertben tevékenykedik, amit jól is
tesznek, hiszen feltöltődnek, és a környezetük is szép lesz. Külön öröm, ahogy járom a várost, a sok utcafront, amit gondosan karbantartanak, virágokat és fákat ültetnek a tulajdonosok.
Ahogy elkezdődött a kerti szezon, már rengetegen kérdezték a locsolás szükségességét tőlem. Fogós kérdés, mert ugyan volt most csapadék bőségesen, amit a talaj és a belőle táplálkozó növények nagyon jó néven vettek, de éled a természet, és ehhez bizony víz és tápanyag szükségeltetik. A magam részéről egyelőre óvatos vagyok. A füvet nem locsolom még, ellenben a dézsás és balkonnövényeimet igen, hiszen ők hamarabb kiszáradnak. Nincs még olyan nagy meleg, hőség pláne, hogy a mindennapi locsolást szükségessé tegye, ám óvatosan és fokozatosan elkezdhetik. Kivételek persze vannak, például a frissen vetett fű, őt ne hagyják kiszáradni, mert az egész munkájuk tönkremehet. A másik kategória a frissen ültetett fák, cserjék, ők bizony igénylik a vizet, mert még friss a kapcsolatuk a kertjükkel.
Sokan túl vannak a metszéseken és a gyepszellőztetésen, aminek mostanra már látható eredménye kell legyen, főleg a gyepeknél. Kifejezetten fellélegeztek a tél után!
A kertészetekben pezsgő életet találnak, rengeteg tavaszi virággal, szívet melengető árvácskákkal és még felsorolhatatlan fajtájú csodanövényekkel. Számos kertészetben megjelentek a különlegességek, érdemes egy pillantást vetni rájuk, mert gyönyörű látványban lesz részük.
Amivel kapcsolatban óvatosságra intem önöket, azok a barkácsáruházakban már most kapható muskátlik. Nagyon kedvező áron árulják a hatos csomagokban található palántákat, így csábító lehet. Álszent lennék, ha azt mondanám, ne vegyék meg, hiszen én is vettem, nem is keveset, mert a tavalyi évben a balkonládáimban nevelkedve sokkal tovább voltak szépek, mint amikor a nagyobbakat vásároltam meg. Kísérlet volt részemről, bevált, így idén is megpróbálom, de nagyon vigyázok rájuk, hiszen az éjszakák még hűvösek. Ezt a muskátlik nem feltétlenül kedvelik, főleg, hogy még kósza fagyok is előfordulhatnak, nem beszélve a fagyosszentekről, amelyek majd csak most jönnek. Amennyiben barkácsáruházakban vásárolnak és beültetnek muskátlit, vigyázzanak az éjszakai fagyokkal!
Befejezésül kívánok önöknek szép napokat, mosolyogjanak többet egymásra, hátha a kerteken kívül más is visszamosolyog önökre. Nekem bevált módszerem!

4239db05 8a9a 4a9d 8cbe 68753d30fedd

Bujtás Anikó • www.bujtaskert.hu
Tel.: 06-70-245-4230

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...