Az államé lesz a Tormay

Tormay Károly Egészségügyi Központ
Tormay Károly Egészségügyi Központ
Elkészült az az előterjesztés, amely szerint Gödöllő városa át kívánja adni a Tormay Károly Egészségügyi Központ fenntartói jogait az államnak.

A dr. Gémesi György polgármester és Bárdy Péter alpolgármester által jegyzett dokumentumot a városi képviselő-testület lapzártánk után, április 3-i ülésén tárgyalta. A tízfős lokálpatrióta frakció támogatta a döntést, és nem volt kérdéses, hogy a 14 fős testület többsége is rábólint. 

Az államnak ilyen döntés esetén törvényi kötelezettsége az intézményt tovább működtetni. Az átadás hivatalosan szep­tember 1-jén lép hatályba. 

A város vezetése azzal indokolja a lépést, hogy az önkormányzat jelenlegi helyzetében az állam nagyobb biztonsággal garantálhatja a zavartalan betegellátást. A Tormayban dolgozók státuszát a lépés nem érinti. 

Gödöllő számára a Tormay működtetése évente mintegy 100 millió forint működési többletköltséget jelentett.

Kovács Barnabás bizottsági elnök (TEVE Egyesület) korábban összehívta az önkor­mányzat egészségügyi bizottságát, ahol dr. Dunai György, a Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója tartott beszámolót. Az ülésen kiderült, hogy a szervezet állandó szakorvoshiánnyal küzd, és az önkormányzat folyamatos többlettámogatása nélkül, a csökkenő értékű állami támogatások miatt nem tudna működni. A város vezetése azt húzza alá, hogy a járóbeteg-szakellátás állami feladat, amit az önkormányzat eddig önként vállalt át. Ezt viszont a továbbiakban a nehéz anyagi helyzet miatt jó szívvel, biztonsággal nem tudja vállalni. 

Dr. Gémesi György előzőleg tájékoztatta a lépésről a Tormay dolgozóit. Az állománygyűlésen is aláhúzta, hogy a város abban a reményben adja át az államnak az intézmény fenntartói jogait, hogy a betegellátás így jobb és biztonságosabb lesz. Megerősítette, hogy a dolgozók munkájára az intézmény a jövőben is számít, és a döntés foglalkoztatási jogviszonyukat nem érinti. Gödöllő város polgármestere konzultált dr. Takács Péterrel, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárával, és a testületi döntés után további egyeztetések várhatók. 

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...