Vízvezetékcsere a belvárosban

Átmenetileg egyirányú lesz a Bajcsy-Zsilinszky utca. Május végéig tartanak a munkálatok
Átmenetileg egyirányú lesz a Bajcsy-Zsilinszky utca. Május végéig tartanak a munkálatok
Húsvét után, egészen pontosan április 7-én, kedden megkezdődik a Bajcsy-Zsilinszky utca vízvezetékeinek a cseréje, ez idő alatt a városközpont irányába egyirányúsítják a forgalmat.

A 314 méteres szakaszon várhatóan május végén lesznek az átkötések, június elején pedig visszaállhat a megszokott forgalmi rend – erről azon a lakossági fórumon számoltak be, amit szerda délután tartottak a városi könyvtárban.
Palkovics Judit, a DMRV Zrt. Gödöllői Üzemmérnökségének vezetője elmondta, hogy a munkálatok ideje alatt nem lehet majd az utcán parkolni, de a nap elején és végén minden ott lakónak biztosítani fogják a házukhoz való behajtás lehetőségét.
A régi technológiájú, ún. eternitcsöveket modern KPE-csövekre cserélik. A DMRV az idén – párhuzamosan az útfelújítással – az Ady Endre sétányon, illetve az Ady sétányon lévő gépház és a bútoráruház közötti szakaszon tervez még ilyen felújítást.
Dr. Györfi Beáta alpolgármester arról is tájékoztatott, hogy egy ideiglenes buszmegálló kialakítására is szükség lesz az egyirányúsítás miatt. Ez a megálló a Szilhát utcában lesz.
A kivitelezést a Pulzus + Kft. végzi. A cég ügyvezetője szerint elképzelhető, hogy a szerződésben vállalt 75 napnál hamarabb is végezni tudnak a munkálatokkal. A tervek szerint szombaton is dolgoznak majd.
Bármilyen probléma felmerül az építkezés ideje alatt, a DMRV-vel a 06-27-999-688-as (munkaidőben) vagy a 06-27-511-511-es (0-24 hibabejelentő) telefonszámon, illetve az ugyfelszolgalat@dmrvzrt.hu e-mailcímen lehet felvenni a kapcsolatot.

Lakótelepi megoldások: KÖZÖSEN AZ OTT ÉLŐKKEL

A Szent István téri és az Erzsébet királyné körúti lakótelepen tájékozódott a lakossági igényekről, problémákról dr. Gémesi György polgármester, a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője. A bejárás során a közös...

fZRdHDIU

Vigyázzunk a Blahára: AZ ESERNYŐ ESETE A CSATORNÁVAL

Gödöllő Blaha városrészében visszatérő problémát jelentenek a szennyvízcsatorna-hálózat meghibásodásai. A rendszeres dugulások már nemcsak technikai kellemetlenséget okoznak, hanem közvetlen környezeti terhelést is: a feltorlódó „tartalom” egyre több helyen utat tör...

Dolgozik a VÜSZI

Megújuló vízelvezetés a Sport köznél

Újabb fontos infrastrukturális munkát végeztek el a VÜSZI szakemberei. Korszerűsítették a vízelvezetést a Sport köz és a Semmelweis utca találkozásánál. A munkálatokra azért volt szükség, mert a területen eddig üzemelő,...