Ki csábította Gödöllőre?

A Bárdos Pista, akinek a felesége, a Somodi Rózsa volt a Mihály Pistának, a városi rendőrkapitánynak a keresztlánya. Bárdosék 1972-ben, a főiskola után kerültek Gödöllőre. Akkor már épültek sorban a Stromfeld-házak, folyamatos volt a beköltözés Gödöllőre. Amint 1974-ben megépült a Légszesz úti iskola, sok pedagógust kerestek. Fábri Miska bácsi volt az, aki idehozott. Így 1975-ben kerültünk Gödöllőre. Az Imre Utcai Iskolában kezdtem tanítani, a nejem pedig a Légszesz utcai iskolában, ami később Karikás Frigyesről, még később pedig Hajós Alfrédról kapta a nevét. A nejem onnan is ment nyugdíjba. Később Gödöllőn megépült a központi műhely, ami a technika tantárgyhoz biztosította az anyagellátást és egyebeket. Ez a műhely először a Kossuth Lajos utcában működött, majd onnan átkerült a Légszesz utcába. Én pedig a műhellyel tartottam, közben a Tanítóképző Főiskolán óraadó is voltam.

És hol laktak? Volt pedagógusszálló?

Nem, csak szanált házak a Kossuth Lajos környékén, illetve a Szabadság tér végén, a HÉV melletti házsorban. Az Erkel iskola még nem létezett, csak az Imre utcai. A bejárati útnál állt a dékán féle ház, a dékán Tóni bácsi háza, aki iskolaigazgató volt. Szanálták a házát, és ők beköltöztek egy emeletes házba, a szanált épületbe pedig berakott bennünket a Fábri Miska bácsi. Ott éltünk, amíg le nem bontották, aztán átkerültünk a Patak térre egy tanácsi lakásba, majd vettünk lakást a Kossuth Lajos utcába 37-ben, és végül 1988-ban épült meg a házunk Blahán. 

Hány generációt tanított?

1975-ben kezdtem az akkor 10 évesekkel. És ma is aktív vagyok. Igaz, közben kimaradt a tanításból kilenc év, mert 1995-től 2004-ig épp más foglalkozásom volt. Varrógép-kereskedéssel foglalkoztam. 

Hát ezt hogyan találta ki?

Jött. Igény volt a varrógépalkatrészekre, varrógép-kereskedésre. Akkor Magyarországon még legalább 250 varroda működött. Aztán pár év múlva folyamatosan megszűnt az összes, minden varrást kivittek külföldre: Kínába és a fejlődő országokba, mert ott a munkaerő nagyon olcsó volt. Nagy kár, mert sok hölgynek megszűnt a munkája. 

Önt sokat a sportpályákból ismerik. Milyen volt a sportélet a hetvenes-nyolcvanas években Gödöllőn?

Amikor idekerültem, akkor az Imre utcai Iskolában működött a legendás testnevelő tanár, Kirchhofer Jóska. Rögtön azt mondta, gyere! Kivitt az egyetemre, és közölte, hogy mostantól kezdve itt atlétikabíró leszek. Akkoriban olyan atlétikai élet volt az általános iskolákban, hogy minden héten voltak versenyek, nem csak diákolimpia. Ha jól tudom, több, mint húsz sportág működött Gödöllőn akkor. Kosárlabda, a kézilabda, vívás, de olyan sportágak is, amelyek kevesebb embert mozgattak meg. Komoly sakkcsapata is volt a Gödöllőnek, vagy például NB1-es gyeplabdacsapata, az asztaliteniszről nem is beszélve. Orgoványi Imre volt az első edzője Tóth Krisztinának, aki válogatott lett és ötször szerepelt olimpián, világbajnokságon pedig párosban bronzérmesek lettek.

Hogyan kapcsolódott gödöllői életébe a foci?

Amikor már kiöregedtem a versenyszerű nagypályás fociból, a városi kispályás bajnokságban szerepeltem jobbszélsőként és jobbhátvédként. A ’70-es-80-as években a helyi gyáraknak és egyéb munkahelyeknek voltak csapatai szakszervezeti irányítással. Volt például a gépgyárnak, az incsői fatelepnek, a városi tanácsnak is csapata, én pedig a pedagógusoknál játszottam. Kiterjedt bajnokság volt első-, másod- és harmadosztállyal. A régi sporttársakkal a mai napig összejárunk. És én a tavalyi évig, 76 éves koromig szerepeltem a veterán bajnokságban, azaz az 54 év felettiek bajnokságában. 

Edzősködik még?

Igen, kicsiket, óvodásokat, 6-7 éves focistákat edzek. Ezt a korosztályt én választottam. Amikor 1992-ben elvégeztem az edzőképzést, azt láttam, hogy annak van értelme, hogyha a legkisebbekkel kezdjük, mert ott lehet a legtöbbet fejlődni és fejleszteni. Ők még önzetlenül szeretnek futballozni. A nagyobbaknál ez nem mindenkire jellemző. 

Úgy tudjuk, Ön alapította a Góliát Sportegyesületet.

Igen, de nem egyedül. Én lettem az elnök és edzettem is a gyerekeket. 1992-től már működött, 2009-ben egyesült a GSK-val. Jártunk az országos rendezvényekre, országos tornákra a Népstadionba vagy a Fradi sportcentrumába. Az akkori időszak országos Góliát-mozgalmának egyedüli olyan városa vagyunk, amelyik egy évben két korosztályban első lett. És öt válogatott játékost adtunk: Lovrencsics Gergő, Nagy Dániel, Simon Krisztián, Varga Roland és Tóth Barna mind itt kezdték. A kollégák a „góliátos” tevékenységemre való tekintettel a GSK tiszteletbeli elnökének választottak.

Edzőként mely készségeire tud ma leginkább támaszkodni?

Pszichológiai és pedagógiai érzék is kell ehhez a fajta munkához. Fontos például, hogy tudatában legyünk a csapaton belüli hierarchiának. A szülőkkel is együtt kell tudni működni, a gyereknek az a legjobb, ha a szülő nem túlbuzgó. Sajnos ma már 10-12 éves kortól nagyon megy a „kütyüzés”, ez rányomja a bélyegét a játék közbeni koncentrációra is.

Meddig folytatja az edzősködést? 

Nem tudom. Amikor mondják, hogy már nem kell jönnöd, akkor már nem megyek. De Rózsavölgyi Sanyi egyelőre nem mondja. Amikor megalapítottam a Góliátot, akkor ő rögtön az elnökségi tagom lett. Folyamatosan segített engem. Most meg én segítem őt.